1978.-ban születtem, egy 5 gyermekes család 4. gyermekeként.
Anyám nem kívánt terhességként hordott ki és ez kihatott a gyerekkoromra is.
Gyerekként a bántalmazás minden fajtáját elszenvedtem úgy, mint fizikai-, lelki-, és szexuális bántalmazást. Akkor, mint gyermek nem tudtam senkitől sem segítséget kérni.. Szomszédok, gyámügy, iskola és a tágabb család mind tudott a helyzetemről, de igazából 7 éves korom után senki nem tett semmit.
18 éves koromig laktam otthon, majd kitettek az utcára. Első gondolatom az öngyilkosság volt, de tudtam, hogy én ennél sokkal erősebb vagyok.
18 éves korom után volt pár év, míg nem tudtam magamat hová tenni a világban. Nem tudtam mit kezdeni az élettel, az emberekkel, a szeretettel, de legfőképpen önmagammal. Gyerekként mindig önmagamat hibáztattam mindenért, de egy nap rájöttem arra, hogy nagyon súlyos dolgok áldozata voltam. Volt egy időszak, míg nyalogattam sebeimet és azt akartam, hogy sajnáljon az egész világ. Aztán egy barátnőm adott egy lelki pofont, mikor azt mondta, hogy ezt az önsajnálatot nagyon hamar abba kell hagyjam, mert így csak önmagamat taposom abba a mocsokba, amiben vagyok. Akkor szavai nagyon rosszul estek. Több hetes gondolkodás után rájöttem, mennyire igaza van. Én annál sokkal értékesebb vagyok, mint hogy a múlt visszahúzzon. Sokszor feltettem a kérdést, hogy miért történhetett mindez meg velem? Ez a kérdés is sokáig húzott lefelé, mert nem kaptam rá soha választ.
Aztán 2009.-ben megszületett a blogom, ahova vázlatosan leírtam a velem történteket. A tervem az volt, hogy kiöntöm a lelkemet. Nem gondoltam, hogy bárki is látni fogja, nem is számítottam rá. Aztán elkezdték az emberek megnézni és gyorsan nőtt a nézettsége. Voltak akik írtak üzenetet és elmesélték az ő történetüket. Akkor tudatosodott bennem, hogy itt hatalmas baj van. Rájöttem arra, hogy azért történhetett meg velem mindaz gyerekként, hogy felnőttként segíthessek.
Aztán jött egy megkeresés egy női magazintól, majd egy internetes újságtól, Kossuth rádiótól. Mindet vállaltam, de anonim. Nem mertem még kiállni, féltem.
2014 elején jött az egyik nagy lépésem, mikor is a HBO forgatott velem egy dokumentum filmet. 1 év alatt forgatták le és azalatt az egy év alatt jöttem rá, hogy nincsen mitől féljek. Ahhoz, hogy igazán, hitelesen tudjak segíteni, vállalnom kell magamat. Így 2014 szeptemberében vállaltam első, nyilvános riportot, ami óriási gyümölcsöt hozott. Nagyon sokan megkerestek, elmondták történeteiket, hívtak előadást tartani, hívtak médiából, tanácsokat kértek.
Hiszem, hogy ez még csak az utam eleje és sokaknak segítségére lehetek és hiszem azt is, hogy sokan fognak mellém csatlakozni.
Sajnálatos, hogy még ma is szégyen beszélni a családon belüli erőszakról, sajnálom, hogy sokan még mindig magukban őrzik fájdalmukat. Azt is sajnálom, hogy a gyermekjólét nagyon gyerekcipőben jár, hogy a bántalmazott gyermekek sok esetben még mindig magukra vannak hagyva.
Életcélom tenni azért, hogy sokak füle kinyíljon, hogy a buksik a homokból kikerüljenek, hogy megoldások szülessenek, hogy a bántalmazott gyermekek a legjobb segítséget kapják meg, hogy szájak nyíljanak meg, lelkek könnyebbüljenek meg. Célom még, egy alapítvány létrehozása, előadásokat tartani iskolákban, óvodákban, közösségekben, s persze még a tanulás.
Történetem felvállalásával nem célom bántani a családomat. Azt gondolom, hogy egy arccal vállalt történet hiteles, kézzelfoghatóbb lehet mindenki számára.
Bízom benne, hogy semmi nem történt hiába.
Szeretettel: Pintér Marianna Manka